A nagymamák 90%-a elköveti: ezzel az egy dologgal súlyos csapást mérnek unokájuk önbizalmára

123rf.com -
család önbizalomhiány nagyszülő unoka Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
A kicsik néha még a legjobbindulattal mondott kifejezéseket is hajlamosak magukra venni. Elég egyetlen meggondolatlan mondat, vagy egy rosszul elsült megjegyzés, és az unoka törékeny lelki világát még a legszuperebb nagymamák is pillanatok alatt tönkretehetik.

A nagymamák a világon mindent megtennének az unoka kedvéért: elhalmozzák őket minden földi jóval, lesik minden kívánságukat, ráadásul náluk senki sem képes több szeretetet és odafigyelést adni. Létezik azonban egyetlen egy olyan súlyos hiba, amit még a legjóságosabb nagyszülők is képesek elkövetni, anélkül hogy tudnák, ezzel könnyen tönkretehetik a kicsik önbizalmát. 

A nagyszülők elavult nevelési elve is könnyen megsértheti az unoka lelkét.
A nagyszülők a meggondolatlan kifejezések mellett az elavult nevelési elveik ráerőltetésével is mélyen megsérthetik az unoka lelki világát. 
Forrás: Shutterstock
  • A nagyszülők kétség kívül imádják az unokáikat, és minden áron a legjobbat szeretnék nekik. 
  • Meggondolatlan kifejezéseikkel azonban könnyen megsérthetik őket. 
  • Mutatjuk azt a rossz szokást, amit a legtöbb nagyszülő elkövet, annak ellenére, hogy tudnák, súlyos önbizalomhiányt idézhet elő az unokáknál. 

Az unoka önbizalmát a meggondolatlan kifejezések is rombolják

A nagyszülők mindig csak a legjobbat szeretnék az unokáiknak, ezért gyakran bele sem gondolnak abba, hogy akár a legártatlanabb mondatukkal is bántó hatást érhetnek el náluk. Hajlamosak elfelejteni, hogy a kisgyerekek agya teljesen másképp működik, mint a felnőtteké, hiszen más nézőpont vezérli őket a mindennapokban, és máshogy kezelik a beszélgetéseket is.

Elég csak egy rossz szokás vagy egy hirtelen jött, meggondolatlan elszólás a nagymama részéről, és a kicsik máris a lelkükre vehetik a dolgokat – még akkor is, ha ő éppen jót akart, és egyáltalán nem bántásnak szánta azt.

Ezek a kijelentések azonban szinte azonnali reakciót váltanak ki a gyerekből, akik könnyen érezhet miatta dühöt, hamar megsértődhet, hosszabb távon pedig akár súlyos önbizalomhiányt is előidézhetnek nála. Mutatjuk azt a súlyos hibát, amivel a nagyszülők akaratlanul is rombolják az unokáik önbizalmát

Ez az egy szokás könnyen megsértheti őket

Szinte akarva-akaratlanul is eljön az a pont az unoka-nagymama kapcsolatokban, amikor a nagyszülő elkezdi összehasonlítani a gyereket a testvérével, az osztálytársaival vagy akár a szomszéd kisfiúval. Persze a nagymama ilyenkor általában csak jó példát akar mutatni, vagy motiválni szeretné a gyereket, az ő fejükben viszont az ösztönzés helyett ez éppen az ellenkezőjét váltja ki. 

Mivel a kicsik hajlamosak mindent magukra venni, az összehasonlításokból ők azt hallják ki, hogy „nem vagy elég jó”, vagy hogy „a másik sokkal ügyesebb nálad”.

Az ilyen mondatok motiváció helyett szinte száz százalékban bezárkózást és önbizalomhiányt idéznek elő a gyerekben. Ráadásul ezektől a kijelentésektől könnyen dühössé is válnak, ami miatt később elfordulnak a nagyszülőtől, és elveszíthetik az önmagukba és a kapcsolatba vetett hitüket is. Ehelyett inkább tudatosítsuk a gyerekben, hogy senki sem lehet mindenben jó, és a másokhoz méregetés helyett inkább a saját teljesítményük fejlesztésére motiváljuk őket.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.