Gondoltad volna, hogy az őrülten jóképű Bradley Cooper idén már 40 éves lett? Vagy hogy a tündéri Liam Hemsworth 2015-ben még mindig csak 24 esztendős? Pedig igen.

Amióta csak beköszöntött az ősz, mármint tavaly (szeptember, október, november, december), csokorba szedjük a szülinapos szívtiprókat, hogy ha máshogy nem is, legalább így velük ünnepelhessünk. Jó szokásunkat 2015-ben is folytatjuk, így lássuk hát, kik ünnepelnek januárban!

Bradley Cooper január 5-én lett 40 éves

Annak ellenére, hogy őrült rajongói és imádói vagyunk, minket lepett meg a legjobban, hogy Bradley 2015 első munkanapján a negyedik X-be lépett. Külön érdekesség, hogy a jóképű színész, aki nem is olyan régen minimellbimbót villantott, és a nála 17 évvel fiatalabb menyasszonya, Suki Waterhouse, egy napon születtek. Így persze egészen biztos, hogy együtt ünnepelnek, míg Suki a cuki 23-at, addig Mr. Cooper a bűvös 40-et. Isten éltesse őket!

Forrás: AFP
Bradley Cooper-kartonbabával osztja meg életét egy nő:
Nem Danielle Davies lehet az első, aki elképzelte, milyen lenne megosztani mindennapjait a szexi sztárral. A kétgyerekes édesanya azonban elébe ment vágyainak, és férje jóváhagyásával nem mással tölti hétköznapjait, mint Bradley Cooperrel. Íme ők ketten!

Eddie Redmayne január 6-án lett 33 éves

A csupaszeplő angol fiúcskába, és persze gyönyörű hangjába A nyomorultak mozit követően szerettünk bele, és természetesen azóta is odavagyunk érte. A 33 éves színész, akit leghamarabb Stephen Hawking könnyfakasztó életrajzi filmjében láthatunk majd, korábban megfordult Taylor Swift ágyában is, sajnos azonban a románcuk igencsak rövidre sikeredett. (A lány valószínűleg nyomorultabbul érezte magát ettől, mint a szexi sztár.) Ennek ellenére nem félünk attól, hogy Eddie egyedül ünnepel, december 15-én ugyanis feleségül vette kedvesét, Hannah Bagshawe-t. Sok boldogságot!

Forrás: AFP

Liam Hemsworth január 13-án lesz 24 éves

A 2014-es év legszexisebb pasijának kisöccse is januárban ünnepel, ennek pedig mi különösen örülünk. A szerkesztőség egyik kedvencéről legutóbb akkor írtunk érdemben, amikor csokorba szedtük azokat a dívákat, akiken volt már jegygyűrű, de végül sosem vettek el. Akkor Miley Cyrus kapcsán került be a képbe Liam is, de jobb, ha azt a kapcsolatot mindenki elfelejti, vagy legalábbis jó mélyre elássa az elméjében egyszer és mindenkorra. Csak remélni tudjuk, hogy a bátyjához hasonlóan jóképű színész manapság tényleg Jennifer Lawrence-szel randizik. De psszt, ez még titok! Boldog születésnapot, Liam!

Forrás: AFP

Patrick Dempsey január 13-án lesz 49 éves

Mennyi? Bizony, a Grace klinika máig legszívdöglesztőbb sebészorvosa, aki egyértelműen a mosolyával hódít, a 48 születésnapját ünnepli idén. Úgy tudjuk, Patrick, aki maga is imádja az autósportokat és versenyez is, tavaly producernek állt, és a legendás autóversenyzőről, Phil Hillről forgatott egy sorozatot. Ennek ellenére reméljük, nem hagy fel a színészettel sem, és sokáig gyönyörködhetünk még benne. Isten éltesse őt!

Forrás: AFP
Tévérománcok, amiket imádtunk:
Egy televíziós sorozat népszerűsége a dögös szereplőkben, a meglepő fordulatokban és a humoros párbeszédekben rejlik, de semmi nem izgatja jobban a nézők fantáziáját, mint az, hogy a főhősök szerelmi kapcsolata végül beteljesedik-e. Íme a Life.hu összeállítása, természetesen Patrick Dempsey és Ellen Pompeo történetével.

Justin Timberlake január 31-én lesz 34 éves

Justinnal kapcsolatban manapság kizárólag arról szólnak a hírek, hogy ő és felesége, Jessica Biel első gyermeküket várják. Korábban azonban igen érdekes cikkek is napvilágot láttak az 'N Sync egykori, "smackleveshajú" sztárjáról. Fenn volt ugyanis azon a listán, amit Lindsay Lohan tett közzé egykori ágyasairól, de amikor Cameron Diaz esküvője kapcsán a színésznő múltjában is kutattunk, akkor is Mr. Timberlake-be botlottunk. Egy biztos, hogy 2015-ben Justin kizárólag előre tekint majd, áprilisban ugyanis megérkezik a kisbabájuk. Isten éltessen, Justin!

Forrás: AFP
Januárban ünnepel még:
Mel Gibson, Nicolas Cage, Jeremy Renner, Lewis Hamilton, Orlando Bloom, Jason Bateman és Kevin Costner is. Mindenkinek boldog születésnapot kívánunk!