Régi idők szexszimbólumai: az 1930-as évek és Marlene Dietrich

2018.02.07. 19:55

Cikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk: mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak? A legújabb részben az 1930-as évek fülledt Berlinjébe és csillogó Hollywoodjába látogatunk.

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az őskor, az ókor, a középkor, a reneszánsz, a 18. század, a 19. század, a 20. század első évei és az 1920-as évtized egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, most következzenek a mozgalmas 1930-as évek. Annak is főként két heyszíne: az évtizedben eleinte a szabadosságáról, majd egészen másról közismert Berlin, valamint az első aranykorát épp ekkor élő Hollywood.

Hogy Berlin mennyire más város volt akár csak pár évvel korábban is, mint amely arcát aztán a náci hatalomátvétel (főleg persze az utána játszódó számtalan film és regény révén) a világ megismerhette, azt mostanában kezdi újra igazán felfedezni a világ — nyilván nem függetlenül attól, hogy az egyesülő Európában is az egyik (multi)kulturális főváros lett.

A húszas-harmincas években ez szintén így volt: itt működött a legkomolyabb színházi élet és filmgyártás Európában, az expresszionizmus és társai komplett művészeti mozgalmakat indítottak világhódító útjukra, a 20. század számos fontos német és ideköltöző alkotója Berlinben tevékenykedett, és hogy az éjszakai élet mennyire pezsgett (és mennyire toleráns volt), az ügyben elég csak felemlegetnünk a híres Kabaré című filmet.

(De ha valaki frissebb mozgóképre vágyik a témában, akkor a Babylon Berlin című új sorozat is ebben a korszakba és világba visz el, némi bűnügyi beütés kíséretében.)

Ebbe a közegbe érkezett meg fiatalon Marlene Dietrich, és ebből a közegből nött ki sztárrá, aki aztán Amerika felé vette az útját. Porosz rendőrtiszti családból származott, és egész életében jellemző volt rá a céltudatosság, a kemény akarat — és a vágyaiért kitartóan küzdő nő képe igazán ebben a korszakban vált elfogadottá, sőt vonzóvá.

Marlene DietrichForrás: AFP

Marlene Dietrich emellett különösen igéző, szinte időtlennek ható kisugárzással és külsővel rendelkezett: fiatalon gyakran idősebbnek hitték, egy életkor felett pedig mintha nem is öregedett volna tovább. Egészen kislány korában már a költészet iránt érdeklődött, később hegedűművésznek tanult, és csak azután jött a színésznői pálya, amelyen viszont csak harminc éves kora felett futott be igazán. Ezután pedig alig változott a vásznon: a '30-as és az '50-es években készült filmjeiben is szinte ugyanazt a külsőt és karaktert láthatjuk.

Marlene és Cary GrantForrás: AFP

Az első igazán nagy sikert A kék angyal című német film hozta el számára 1930-ban, mely az erotikusan kivillantott hosszú lábait és a fátyolos énekhangját valódi védjegyekké tette. Csakúgy, mint a kiismerhetetlen, a férfiak szívét összetörő és őket végzetbe taszító „femme fatale” szerepkörét, ami Dietrich egész pályafutását végigkísérte — nyilván nem véletlenül, hiszen ez állt neki a legjobban, ez állt hozzá a legközelebb. Ez a szereptípus pedig épp a virágkorát élte: Amerikában már a cikksorozatunk előző részében is említett vampokkal az 1920-as évektől kezdve, Európában az 1930-as évektől igazán.

Marlene Dietrich legendájához és szexszimbólum státuszához pedig az is hozzájárult, hogy az életben is femme fatale volt. Nagyon fiatalon ment férjhez, és egészen a párja haláláig kitartott a házastársa mellett, hűséges viszont nem volt: a belőle áradó (bi)szexualitás sorban szedte az áldozatait, Gary Coopertől John Wayne-en át Kennedy elnökig, nem is beszélve számos pályatárs színésznőről.

Marlene Dietrich A kék angyal című filmben, 1930.Forrás: AFP

Viszont igazán egyiküket sem tudta közel engedni magához, ezért is váltogatta őket. A férje ellenben mindig ott volt a számára, és tudott is a felesége ügyeiről, valamiféle cinkos szövetség lehetett kettőjük között: Dietrich nem egyszer a férjével nyittatta ki a hozzá írott szerelmes leveleket, miközben megjegyzéseket tett rájuk — és persze az őket küldő férfiakra.

Marlene Dietrich szexepiljére az ekkoriban aranykorát élő, sztárkultuszban tobzódó, anyagi és művészi értelemben is prosperáló Hollywood is vevő volt, a harmincas évek politikai változásai pedig szintén a tengerentúl felé lökték a színésznőt. Amikor igazán nemzetközi sztár lett, elsősorban Amerikában élt és forgatott, ódzkodva az otthon helyzettől. A hatalomra jutó náci párt azonban megpróbálta hazacsábítani, a Harmadik Birodalom emblematikus sztárjává tenni, ennek érdekében pedig mesés ajánlatokkal bombázták.

Dietrich azonban nemet mondott, sőt 1939-ben, épp a második világháború kitörésének évében felvette az amerikai állampolgárságot is.

A háború éveiben pedig (ekkori szerelme, a francia ellenállásban harcoló Jean Gabin példáját követve) aktívan küzdött a nácizmus eszméi ellen: nyíltan kiállt az általa fontosnak tartott értékekért, az amerikai hadsereg külföldön harcoló csapatait pedig rendszeresen látogatta és előadásokat tartott nekik. A második világháború után nemzetközi kitüntetéssel is elismerték a tevékenységét.

Egy szexszimbólum örökre szexszimbólum marad, és Marlene Dietrich mindent meg is tett annak érdekében, hogy ne is emlékezhessenek rá másként az emberek. Az ötvenes évektől kezdve fokozatosan leállt a színészkedéssel, 1953 után már csak kabarékban, énekesnőként lépett színpadra, és filmekben is csak elvétve, apró szerepekben tűnt fel. A hetvenes évek után pedig már azokban sem: teljesen visszavonult párizsi otthonába. Így amikor 1984-ben a híres német színész, Maximilian Schell (Szabó István Mephistójának címszereplője) dokumentumfilmet forgatott az életéről Marlene címmel, akkor az idős Dietrich csupán a hangját kölcsönözte a filmhez, az arcát már nem. 1992-ben, 91 éves korában hunyt el.

Marlene Dietrichrégi időszexszimbólum1930-as