Idén tavasszal hódít a wisteria frufru, a függönyfrufru romantikus unokatestvére

haj frufru frizura trend
Idén tavasszal a függönyfrufrutól átveszi a stafétabotot az egy fokkal vékonyabb és lágyabb verziója. A wisteria frufru épp annyira romantikus és szabados, mintha egy Jane Austen regény vagy Bridgerton epizód főhősnői lennénk, ennél többre pedig nem is vágyhatnánk idén tavasszal.

Egy évben egyszer minden nőre rátör a vágy, hogy frufrut vágasson magának. Igen, sajnos azokra is, akiknek egyáltalán nem áll jól. Az idei tavasz frufrutrendje viszont elhozza a mindenkihez passzoló verziót, ami épp annyit takar, hogy újdonságként hasson és épp annyira lágy, hogy szabadon keretezze az arcunkat. A romantikus wisteria frufrut idén tavasszal kötelező kipróbálni.

Wisteria frufrut viselő Kerry Washington
A wisteria frufru már a vörösszőnyegen is hódít. 
Forrás: PA Images

A wisteria frufru az új „It Girl" frizura

A wisteria, vagy magyaros nevén Lilaakác virága maga a romantika. A lágyan aláomló fürtök április és május között virágoznak, édes illatfelhőbe burkolva a tájat. Ezek alapján nem is csoda, hogy erről a csodás növényről kapta nevét az új frufrutrend, ami épp úgy omlik le, keretezve az arcunkat, mint maga a virág. Az idei filmeket és sorozatokat elnézve pedig bátran kijelenthetjük, hogy ismét aranykorát éli a romantika, ami az öltözködésbe és a frizurákba is belopakodott. 

A wisteria frufruval pedig nem lőhetünk mellé, ha a tökéletes frizurafrissítést keressük: ezt viselve egyszerre érezhetjük magunkat a makacs Elizabeth Bennetnek és a szeszélyes Catherine Earnshaw-nak, a tavaszi szél pedig csak még katartikusabbá teszi a direkt szeleburdi tincseket.

 

Lilaakác, avagy wisteria, amiről elneveztek egy frufrut
A wisteria frufrut a Lilaakácról nevezték el, a leomló fürtök miatt. Forrás: Shutterstock

Ezt a frufrut rövidebb és hosszabb változatban is hordhatjuk, oldal- és középelválasztással egyaránt. A lényeg, hogy szabadon omoljanak le a tincsek, ne legyen direkt megstrukturálva, vagy legalábbis ne tűnjön úgy. Több vékony tincsből álljon, szabadon keretezve az arcunkat, mintha egy festő rajzolta volna oda, ha pedig egy picit rálóg a szemünkre, az csak fokozza a hatást. Fontos eleme, hogy hullámos legyen a frufru, kunkorodjon befelé, de csak épp annyira, mintha magától állna úgy. 

A wisteria frufrutrend már el is kezdte a hódítását, a vörös szőnyegen is makacsul visszaköszön. Szerencsére azonban tökéletesen illik egy hétköznapi outfithez is, feldobva a letisztult tincseket egy kis yorkshire-i romantikával.

Ezt már olvastad?

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.