Jenna Ortega ma már pontosan tudja, mit kerüljön el, miközben Hollywoodban építi a karrierjét, de nem mindig volt ez így. A Wednesday sztárja nemrég a Vogue México és Latin America szeptemberi címlapján szerepelve arról beszélt, milyen gyerekszínészként felnőni, és milyen félelmei vannak egy fiatalnak a forgatásokon.
Bár igazán ismertté akkor vált, amikor 17 évesen megkapta a Netflix sikersorozata, a Wednesday címszerepét, a karrierje nem 2022-ben indult, hanem jóval korábban 2013-ban. Jenna Ortega számos sorozatban, filmben szerepelt 10 éves kora óta, és nem mindig tudta elkerülni a számár ijesztő vagy kínos helyzeteket, aminek már tudja, mit volt az oka.
„Fiatalnak és magabiztosnak lenni Hollywoodban, főleg nőként, nem mindig egyértelmű. Mindig is tudtam, milyen az, amikor nem hallgatnak meg, és ez megrémisztett. Nem akarok újra ilyen helyzetbe kerülni. Számomra ma már az a fontos, hogy a lehető legprofibb, leghatékonyabb és legkedvesebb módon álljak ki magamért” — magyarázta Jenna Ortega, és hozzátette:
„Karrierem nagy részében nem tudtam, hogyan fejezzem ki magam. Nagyon fiatal voltam, semmit sem tudtam az iparágról, és mert a múltban voltak rossz tapasztalataim a szakmában. Bezárkóztam, és nagyon bizonytalan lettem abban, hogy hol is van a helyem Hollywoodban”.
A Wednesday sztárja azt nem árulta el, melyik produkció váltotta ki ezeket a félelmeket, de azt kifejtette, hogy szerinte a munkakörnyezetnek „mindig együttműködésen alapuló élménynek kell lennie”, hozzátéve, hogy „a legjobb munkák gyakran egy csoport ötleteiből és közös víziójából születnek”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.