Jessica Biel lábadozik, amiben minden bizonnyal segíti őt, hogy fiai egy kedves gyógyulási ajándékkal kedveskedtek neki. A színésznő betegsége nem sokkal Justin Timberlake Lyme-kór diagnózisa után jelentkezett. Egy családi forrás azt nyilatkozta: „Már nem 20 éves. De amikor a tünetei súlyosbodtak, rájött, hogy valami komolyabb dologról van szó.”
Egy barna papírba csomagolt napraforgócsokor fotóit osztotta meg Jessica Biel a közösségi médiában. A csokor külsejére egy szalvétára írt üzenete ragasztottak, azzal a felirattal, hogy „Gyógyulj meg hamar, Anya! Szeretünk!” – az üzenetet apró szívekkel rajzolták körül a sztár fiai.
„A gyerekeim a legjobbak” – írta a színésznő a megosztott Instagram—bejegyzéshez egy piros szív emoji kíséretében.
Jessica Bielnek és férjének, Justin Timberlake-nek két fia van, a 10 éves Silas és a 4 éves Phineas. A pár 2012-ben házasodott össze. A fotók a sztárpárra egyébként nem jellemzően, bepillantást engednek a családi életükbe, annak ellenére, hogy gyerekeiket többnyire távol tartják a reflektorfénytől.
„Igyekszem tudatosan ügyelni arra, hogy ne éljünk furcsán zárkózott életet.De tudatosan ügyelünk arra, hogy a lehető leghosszabb ideig gyerekek maradhassanak, és ne kelljen elviselniük, hogy mások másként bánnak velük a szüleik miatt” – mondta el Timberlake 2021-ben az Armchair Expert podcastban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.