A film, amitől még Omar Sy is elveszti a sármját – Végigszenvedtük A francia szeretőt

Egy film, ahol mindenki szenved, mindenki szeret, és mégsem hiszi el nekik senki. Omar Sy új filmje, A francia szerető a romantika legnagyobb kliséit gyúrja egybe, sajnos ízléstelenül. Végigszenvedtük, talán az év legrosszabb filmjét. Figyelem, a kritika spoilert tartalmaz, bár a filmben nincsenek meglepetések... 

Omar Sy és a klisék csatája: megnéztük A francia szeretőt a Netflixen

Van az a film, amire a Netflix leírását olvasva azt mondod: „Na, ez kell most a szívemnek!” Aztán tíz perc után elkezded pörgetni a telefonod, húsz perc után a plafont nézed, és a végére azon gondolkodsz, hogy vajon hány liter kávé kellett ehhez a forgatókönyvhöz. Na, ez pontosan az a film. A francia szerető mindent megtesz, hogy elhitesse velünk, hogy ez most Az A Nagy Romantikus Történet. Csak épp az érzés valahol a harmadik perc környékén elszáll – és nem tért vissza.

Hatalmas szerelmi kliségyár

A sztori a „már megint civil lány + sztár = szerelem” klasszikus receptjét követi. Adott a hétköznapi, picit esetlen nő, aki véletlenül belebotlik a híres színészbe. A férfi persze elsőre arrogáns, önimádó és lehetetlen, de aztán – hopp! – megcsillan benne a jóság szikrája. Innen már tudjuk, mi következik: véletlen újratalálkozás, romantikus pillanatok, egy óriási veszekedés, szakítás, majd a nagy visszatáncolás. 

Kell ez nekünk? 

A film főszerepében az Életrevalók és a Lupin sztárja, Omar Sy próbálja hozni a sármos, kicsit öntelt, de szerethető hírességet, Abelt – csak éppen nem sikerül. Egy nárcisztikus, nyálas karaktert kapunk végül. Olyan, mintha egy reklámfilmet néznénk, amiben a férfi csak azért mosolyog, mert az van a szerződésben. A legnevetségesebb benne ez, hogy pont egy ugyanilyen reklámfilmmel kezdődik a sztori. 

Sara Giraudeau, a civil lány, Marion megtestesítője, mintha örökre a „mellékszereplő, aki főszerepet játszik” kategóriában ragadt volna. Nem rossz, csak… semmi különös.

A hangulat? 

Mint amikor valaki megpróbálja újraalkotni a Sztárom a párom báját és a Randiztam egy sztárral cukiságát, majd mindezt betolja egy őszi szűrő alá, ami Boomer-módba váltja az egész képet. A végeredmény: színtelen, íztelen, de legalább hosszú. 

Ő legalább hiteles, kedves, és valahogy több érzelmet visz a vászonra, mint a két főszereplő együttvéve. Claudine jeleneteinél legalább egy pillanatra megmozdul az arcunk – még ha csak egy fáradt mosolyra is.

És a rendezés? 

Korrekt, de semmi több. Az operatőr mintha csak a „Netflix középszintű romantikus filmek” sablonját másolta volna le, a zene pedig annyira jellegtelen, hogy a stáblista alatt már el is felejtjük.

Pedig ez a műfaj működhetne

A „civil lány és sztár” szerelmének története lehet szívmelengető, vicces, sőt, akár friss is – lásd a Sztárom a páromat, ami még ma is működik, vagy a könnyed Randiztam egy sztárral című filmet. A francia szerető viszont minden erejével próbálja megteremteni a varázst, csak közben elfelejti, hogy a romantika nem a gyönyörű díszletektől lesz hiteles, hanem attól, hogy a néző elhiszi, a főszereplők szerelmesek. Itt viszont egyetlen pillanatra sem hittük el. Kémia ugyanis nyomokban sem volt a két főszereplő között. 

Értékelés 10/1 

Egy pont Claudine-nak, a kutyának. A többiek? Inkább menjenek vissza a Lupin 4 forgatására.