Ez lehet a hónap legrosszabb filmje: a Nyáron a párom olyan romantikus utazás, amire kár jegyet váltani


Ahogy bekapcsolod a Netflixet, a „Nyáron a párom (People We Meet on Vacation) már ott villog a legújabb romkomok között, szépen beállított képeivel és szinte tökéletesen vonzó főszereplőivel. Emily Henry népszerű regényének adaptációja a barátságból szerelembe sodródó történetet próbálja erősen életre kelteni, hogy az új évi önreflexió közepette mindenki egy könnyed, és romantikus tartalommal töltse a szürke estéket. Csak egy baj van: a film két órája inkább szenvedés, mint egy lélekmelengető limonádé.

A történet alapja viszonylag egyszerű és szerethető − lenne. Alex (Tom Blyth) és Poppy (Emily Bader) a főhőseink, akik egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg egy Bostonból hazafelé tartó road trip során. Minden nyáron újra találkoznak, legyen szó kanadai vadonról, New Orleans zenés negyedeiről vagy egy Toszkán villáról.
A kérdés viszont mindig ugyanaz: mikor vallanak végre szerelmet egymásnak?
A válasz persze sejthető már az első találkozások után, de a film megpróbálja az évek során felhalmozódó érzelmi bonyodalmakra építeni a feszültséget.
A probléma viszont az, hogy a feszültség sosem válik igazán érezhetővé. Alex és Poppy kémiáját tényleg érdemes lenne nézni: Blyth és Bader remekül működnek együtt, de a forgatókönyv gyakran csapdába ejti őket. A másodlagos karakterek – legyen az Poppy bosszantó főnöke Swapna (Jameela Jamil) vagy az unalmas exek – leginkább csak dekorációként szolgálnak, és se a konfliktusok, se a komikus pillanatok nem válnak maradandóvá.
A film nemcsak a karakterekre, hanem a vizualitásra is nagy hangsúlyt fektet, ám a szélesvásznú formátum és a hosszú közelik helyett gyakran a közepes távolságú felvételek dominálnak, így a színészek érzelmi játékából sok elveszik.
Egy-egy intim pillanat Alex és Poppy között gyakran úgy néz ki, mintha mindketten a háttérben ülnének – a néző pedig csak a tájat látja, a szívverést nem.
A flashback-struktúra, ami az alapkönyv egyik bája lehetett volna, itt inkább zavaró. Minden nyári vakáció egyformán fest, kevés a karakterfejlődés és az egyedi momentum, ami megkülönböztetné az egyes évadokat. A film próbál vicces és szexi lenni, de a 12-es korhatár miatt mindkettő csak felületes marad.
Az igazi csalódás azonban az, hogy a film ahelyett, hogy mélyebb drámát vagy humoros kísérleteket vállalna, az előre kiszámítható romantikus hullámvasútra koncentrál. A roadblocks (a filmbeli akadály) – legyen az Alex vagy Poppy más kapcsolata – túl erőltetettnek hat, így a barátból szeretővé válás története sosem éri el a kívánt érzelmi csúcspontot. Ahelyett, hogy a néző együtt izgulna, inkább azon gondolkodik, mennyi idő van még hátra a filmből.
Brett Haley rendező, aki korábban a Veled minden hely ragyogó és a Hangosan dobogó szívek című filmekben már bizonyította vizuális érzékét és karakterorientált stílusát, itt mintha automata üzemmódra kapcsolt volna. Az érzelmes pillanatok sekélyesek, a narratíva pedig lapos és kiszámítható. Hiányzik a karakterek világa, a városok és helyszínek atmoszférája, amelyben a történet igazán életre kelhetne.
Ha ennél sokkal jobban kivitelezett friends-to-lovers történetre vágysz, az Egy nap című film vagy sorozat éppen azt adja, amit a Netflix legújabb romantikus próbálkozása sajnos nem tud: igazi karakterfejlődést, feszültséget, és valódi érzelmi hullámvasutat. Blyth és Bader tehetsége megvan hozzá, csak épp a történet nem engedi, hogy kibontakozzon.
A Nyáron a párom olyan, mint egy túlságosan hosszú TikTok-videó: szép, csillogó, de nem hagy nyomot. Kétórás utazás a világ körül, ahol a karakterek egyetlen igazi mozgatórugója a már megszokott kémia és az évszakonkénti találkozások ismétlése. A film pont azt az élményt hagyja ki, amit egy jól megírt romkom ígér: a nevetést, a meglepetést és a szívhez szóló drámát.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.