Trónok harca sárkányok nélkül? A hét királyság lovagja bebizonyította, hogy van még Westerosban spiritusz


„Az őrület és a nagyság ugyanazon érme két oldala. Valahányszor egy új Targaryen születik, az istenek feldobnak egy érmét a levegőbe, a világ pedig lélegzet-visszafojtva várja, melyik oldalán landol.” Ez ugyan a sárkánydinasztiában tomboló őrületre utal, azonban tökéletesen alkalmazható George R. R. Martin könyveinek adaptációira is. Míg a Trónok harca gyengébben sikerült utolsó évadaival is időtlen klasszikus lett, addig a Sárkányok háza az unalom posványába süllyedt. Amikor bejelentették, hogy A hét királyság lovagja című regény is képernyőre kerül, minden rajongó feszülten figyelt: vajon melyik oldalát mutatja az érem? Most, hogy kijött az első évad utolsó epizódja, végre megválaszolhatjuk a kérdést.

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon egy Tűz és jég dala világában játszódó sorozat mennyire lehet működőképes sárkányok és varázslat nélkül. Hadd áruljunk el egy titkot: a Trónok harca sem ezektől volt kiváló, hisz az elő évadban egészen az utolsó epizódig nem voltak benne sárkányok, mágia is csak sejtetve volt. Az igazi erejét a remek színészi alakítások, pörgős párbeszédek, valamint az intrikák, rejtélyek, nagy fordulatok jelentették.
Ez pedig nem működött volna anélkül, hogy a készítők ne lettek volna hűek a George R. R. Martin által megálmodott világépítéshez. A hét királyság lovagja első évadának megtekintése után pedig elégedetten dőlhetünk hátra, hogy a készítők Ira Parker, valamint Owen Harris megtanulták a leckét és alázatosan nyúltak az alapanyaghoz.
Egy minden ízében szívmelengető, kedves történet született, ami izgalmas fordulatokat, intrikákat, árulásokat vonultat fel, ahol a jó nem mindig győzedelmeskedik, de a rossz sem nyeri el méltó büntetését. Pontosan az, ami miatt 2011-ben beleszerettünk a Trónok harca világába.
Logikus történetvezetés, drámai fordulatok, rétegelt karakterek és izgalmas párbeszédek jellemzik, amik gyógyírt csöpögtetnek a megtépázott sebekre. Természetesen a kóbor lovag Sir Duncan, valamint Egg párosa jelenti a sorozat szívét-lelkét, azonban rajtuk kívül is számos érdekes karaktert láthattunk. Maekar herceg minden egyes arcrezdülésében ott van a világfájdalom, Baelor visszaadja az emberi jóságba vetett hitet (hogy aztán a készítők azonnal elvegyék tőlünk), Raymund Fossovaynek pedig valamennyi megnyilvánulása aranyat ért. Amikor pedig kiderült, hogy kicsoda valójában Egg, a tévétörténet egyik legikonikusabb pillanatává vált.

A készítők kihozták a szűkös helyszínben rejlő összes lehetőséget, a maga középkori módján egy barátságos, komfortos helyszínt teremtettek, ahova az ember vissza akar térni. Annak ellenére, hogy az alapanyaghoz képest több rész készült – az erről megfogalmazott kritikánkat továbbra is tartjuk – a szórakoztató, színes karakterek, párbeszédek miatt még a viszonylag eseménytelen epizódokat is élvezet nézni.
Különös, de a történet egy olyan korszakát mutatja be a Targaryen-dinasztiának, amikortól az épp hanyatlásnak indult. Ennek ellenére A hét királyság lovagjában erősebbnek hatnak, mint a Sárkányok házában, amikor elvileg a csúcson voltak. Ennek talán az az oka, hogy több interakció volt a királyi család és alattvalói között, emiatt a néző tud mihez viszonyítani. És valahol itt fogható meg az, hogy mitől is olyan jók azok a bizonyos A hét királyság lovagja-részek. (Külön cikket kitöltene annak fejtegetése, hogy miért nevezik hét királyságnak, amikor valójában kilenc.)

Úgy sikerül bővítenie a Tűz és jég dala világát a képernyőn, hogy közben végig egy helyszínen marad. Számos, különböző kultúrából származó ember jelent meg – végre láthattunk színes hajú Tyrosh-iakat! –, legendás karaktereket ismerhettünk meg, ráadásul az egész világépítés szempontjából szignifikáns Blackfyre-lázadásról is kaptunk némi betekintést.
Valahol sajnos a sorozat gyengesége is itt fogható meg, ugyanis több helyen volt az az érzése az embernek, hogy aki nem ismeri részletesebben a lore-t, magára van hagyva. Érzékeltetik például, hogy Daemon Blackfyre nagy fenyegetést jelentett, de az okokat már nem fejtik ki.
Lyonel Baratheon nagyúr a könyvekben egy félelmetes, tagbaszakadt kétajtós szekrény volt, akivel senki nem mert volna csak úgy viccelődni, ami a sorozatbéli karakterről nem mondható el. A „nevető viharból” csak a kacaj maradt. Az 5. rész, a Hetek Próbája volt az évad csúcspontja, és érthető is lenne z a döntés, hogy miért Dunk rostélyán keresztül nézzük az eseményeket, azonban a beékelt, fölöslegesen hosszúra nyúlt visszaemlékezés aránytalanul sok időt emésztett fel. Ez még akkor sem megbocsátható, ha utólag értelmet nyert. Annak körülményei pedig, ahogy Eggy csatlakozik Dunkhoz utazásain, gyakorlatilag visszaállítja az alaphelyzetet.
A hét királyság lovagja szereposztása nagyszerű, ennek is köszönhető, hogy remek sorozat született, ami hibáival együtt is minőségi időtöltést nyújt. Fellélegezhetnek a rajongók, megéri visszatérni Westeros világába, tűkön ülve várjuk, hogy az imitt-amott elejtett próféciák és utalások miként nyernek majd értelmet. És ezzel még csak egy több évtizedes kaland kezdetén vagyunk!
A Trónok harca a HBO egyik legjövedelmezőbb brandje lett, amit a fejesen nem műalkotásként, hanem egyfajta termékként kezdtek kezelni. Azonban A hét királyság lovagja az élő példa rá, hogy kellő alázattal, művészeti érzékkel igenis lehet szórakoztató, minőségi adaptációt csinálni, visszahozva a széria régi renoméját.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.