Laura Clery hajszál híján életét vesztette egy különös otthoni balesetben, amikor egy közel 270 kilogrammos hűtőszekrény rádőlt, és a konyhapultnak szorította. A humorista csak a szerencsének köszönheti, hogy nem történt tragédia: végül a tűzöltók szabadították ki a készülék alól.

Forrás: Moment RF
A humorista majdnem életét vesztette egy rosszul rögzített hűtő miatt
Stephen Hilton saját Substack-oldalán számolt be a történtekről. Mint írta, kedden este nyolc óra körül kapott egy üzenetet volt feleségétől: „Meghalok. Gyere azonnal, most rögtön.” A producer először nem értette a helyzet súlyosságát, mert azt hitte, Laura esetleg viccelődik egy korábbi üzenetváltásuk miatt. Elmondása szerint azonban a pánikszerű „most rögtön” kifejezés teljesen szokatlan volt a humoristától, ezért visszaírt neki egy kérdőjelet. Nem sokkal később azonban már telefonhívást kapott az összeomlott állapotban lévő Laurától.
„Alig kapott levegőt, pánikban volt, és csak annyit ismételgetett: segíts, segíts, segíts” – idézte fel Hilton. A férfi először attól tartott, hogy valami baj történt közös gyerekeikkel, a hétéves Alfie Hiltonnal és az ötéves Poppy Hiltonnal, akik szintén otthon tartózkodtak a baleset idején. Hilton szerint Laura annyira kétségbeesett volt, hogy eleinte szinte érthetetlenül beszélt. Közben hallotta, ahogy a humorista a kislányukat arra kéri, hozzon egy párnát és nyissa ki az ajtót.
„Poppy meglepően nyugodt maradt, de közben azt mondogatta: én még csak gyerek vagyok” – mesélte. A producer próbálta folyamatosan beszéltetni Laurát, mert attól félt, hogy ha elveszíti az eszméletét, tragédia történhet.
Három ember kellett ahhoz, hogy leemeljék róla a 270 kilós hűtőt
Amikor megérkezett a házhoz, már rendőrök, tűzoltók és mentők dolgoztak a helyszínen. „Amikor beléptem a konyhába, teljesen ledöbbentem. Körülbelül hét tűzoltó és két mentős volt bent, és három ember kellett ahhoz, hogy leemeljék róla a hűtőt” – írta. Hilton szerint a balesetet az okozhatta, hogy autista fiuk véletlenül kihúzta a hűtőt a helyéről. A készüléket eredetileg nyolc csavarral rögzítették, azonban egy korábbi javítás után ezek közül csak kettőt szereltek vissza. A producer azt is közölte: szeretné megtalálni azokat a szakembereket, akik a munkát végezték.
Laura Cleryt végül hajnal három körül engedték haza a kórházból. Hilton szerint erős fájdalomcsillapítókat kapott, miután a hatalmas hűtő a márványkonyhaszigethez préselte. A humorista később Instagram-oldalán „élete legijesztőbb estéjeként” beszélt az esetről.
„Egyedül voltam otthon, lefekvéshez készülődtem, amikor a 270 kilós hűtő rám dőlt és a pultnak szorított. Őszintén azt hittem, nem jutok ki élve” – írta.
Laura Clery és Stephen Hilton 2023-ban, tíz év házasság után váltak el. A humorista korábban arról beszélt, hogy kapcsolatuk megromlásában nagy szerepet játszott Hilton drogfüggősége és visszaesése.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


