A Megasztár-stábot ezúttal is erősíti Kiss Márk divattervező, aki az egyik zsűritagot, Herceg Erikát öltöztette az előválogatók során, valamint a műsor promóforgatásán. Márk számos magyar híresség személyi stylistja, valamint számos tévéműsor vezető stylistja és jelmeztervezője. Munkái olyan nemzetközi magazinokban jelentek meg, mint a Vogue és a Harper’s Bazaar, emellett 2024-ben Az év stylistja díjat is elnyerte itthon. Azon alkotók közé tartozik, aki soha nem dőlt hátra a sikerei után. A folyamatos ötletelés, tervezés és kísérletezés hajtja, imád új dolgokat kitalálni és új emberekkel dolgozni. Hiába van a divattervezés a kisujjában, úgy véli, mindig nagy kihívás egy olyan nagyszabású produkcióban közreműködni, mint amilyen a Megasztár is a TV2-n.

Forrás: TV2
„A Megasztár remek lehetőség arra, hogy minden egyes héten kísérletezzek, és a show-ba csempésszek egy kis nemzetközi divatot is.”
A divattervezés átlagon felüli emberismeretet igényel a Megasztárban is
Amikor zsűritagot vagy műsorvezetőt öltöztet, elsősorban arra koncentrál, hogy, aki viseli jól érezze magát a ruháiban, még akkor is, ha néha megpróbálja feszegetni kicsit a határaikat. Ilyenkor soha nem boltban vásárolt ruhákat használ, hanem kifejezetten rájuk, a személyiségjegyeiket figyelembe véve tervez. Úgy véli, belefér, hogy a szettek időnként polgárpukkasztóak legyenek, mert ezzel aktivizálhatók a nézők, és egyébként is sokan írják kommentben, hogy részben a ruhaköltemények miatt követik figyelemmel a műsort.
Mint mondja, Herceg Erika tökéletes alany, vele dolgozni olyan, mintha Barbie-zna az ember.
„Erika átadja magát nekem, és gyakorlatilag azt álmodok meg rá, amit akarok, én pedig igyekszem minden alkalommal egy új odalát kidomborítani a személyiségének. Remek alakja van, bolondság lenne nem kihasználni ezt az adottságot. Mivel órákon át a zsűripultnál ül, ügyelek arra, hogy az a bizonyos „plusz” a pult feletti részre koncentrálódjon, valamint, hogy az általa viselt ruha kényelmes legyen. Na, persze nem mindig tud az lenni, de ő azt szokta mondani, kibírja azt is, ha fáj, vagy, ha valami kényelmetlen, csak nézzen ki jól”− árulta el a stylist, aki úgy véli, Erika karakán és határozott nő, közben pedig nagyon érzékeny. Amit nagyon szeret benne, hogy szakmailag és mentálisan folyamatosan fejlődik, emellett a külsejére is igényes.
„Amikor megnyilvánul, annyira elgondolkodtató és bölcs dolgok jönnek elő belőle, hogy nem hazudok, ha azt mondom, ő a szívem csücske."
A végzet asszonyától a lezser, farmeres lányig – Herceg Erika megasztáros szettjei

Forrás: TV2
A divattervező-stylist az is elárulta, mire számíthatnak a nézők ruhák tekintetében az elődöntőben. A fehér alapon fekete pöttyös szett a promófotózásra készült, a casting felvételekre pedig egy lezserebb, farmeres összeállításra esett a választásuk. Ezen kívül Erika még 4 különböző szettet visel az elődöntőben:
- farmert hatalmas aranylánccal,
- egy végzet asszonya típusú fekete bőrszoknyát szaténblúzzal, csipkés, szegecses kiegészítőkkel,
- színes kígyómintás szoknyát strasszos felsővel,
- klasszikus pink-piros masnis ruhát, ami abszolút ráerősít a Barbie-vonalra.
Ötlettől a megvalósításig − Varázslat a Megasztárban
A munka kezdeti fázisában Márk felméri, milyen szerepkörben lesznek az alanyok, milyen fényekre lehet számítani majd a stúdióban, milyen lesz a szett a LED-falak fényeinél, illetve, hogy melyek azok a színek, formák, textúrák, sminkek és frizurák, amelyekkel és amelyek környezetében a kigondolt ruha jól mutat. A szetteket előre ki szokta találni, vagy legalábbis 1-2 adásra előre már megvan a koncepció, ha élő adásokról van szó, akkor viszont hétről hétre feszített tempóban kell dolgoznia. Miután lezárul egy-egy műsor, legyen szó akár a Megasztárról, a ruhákat általában archiválják, bizonyos darabokat ki lehet bérelni, de olyan is elő szokott fordulni, hogy valaki kinéz egy szettet, átalakíttatja, majd megvásárolja.
A rajongóknak tehát érdemes beírni a naptárba: szeptember 6-tól szombat esténként a megújult Megasztáré lesz a főszerep, amelyből kiderül, ki lesz az ország következő nagy hangja.



