Borzalmas betegségek éve – A sztárokat sem kíméli a sors

betegség Somló Tamás Kulka János Gálvölgyi János rákbeteg szívbetegség Szentesi Éva rosszullét Pataki Attila Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataki Attila, Kulka János, Galambos Lajos, Gálvölgyi János – a legnagyobbak kellemetlen kórságokkal küzdöttek meg.

Idén sok hírességtől voltunk kénytelenek búcsúzni, legutóbb Somló Tamástól, aki sokáig próbált küzdeni a halálos kórral, de végül elvesztette a harcot. Vannak azonban, akik szerencsések, és betegségük már csupán csak rossz emlék.

Somló Tamás 2016. július 19-én hunyt el Fotó: Katona Krisztián/somlotamas.hu

Kulka János április elején életmentő műtéten esett át. A színészt először a Honvédkórházba, később mentővel az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállították, majd

életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

Kulka János azonban már a gyógyulás útjára lépett, és nemrég kutyasétáltatás közben kapták lencsevégre.

Pataki Attila decemberben került kórházba, mert elkapott egy fertőző gasztroenteritiszt, azaz gyomor-bélhurut fertőzést.

Az Edda frontemberének a hasmenéstől felszakadtak az erei,

emiatt sürgős kórházi ellátásra volt szüksége. Az életmentő műtét után Attila már a kórházból üzent a rajongóinak. Év elején pedig elárulta, hogy életét a feleségének köszönheti.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szentesi Évával nemrég beszélgettünk. Az újságíró a méhnyakrák előrehaladott állapotából épült fel. Évát az orvosok fél évig félrediagnosztizálták, ezért került súlyos állapotba. Majd az első műtét és a lábadozás után ismét tumort találtak a szervezetében.

A kőkemény kemoterápia és sugárkezelés után

Éva felépült, és azóta a méhnyakrák megelőzésének élharcosa lett, betegségéről könyvet is írt, Hamvaimból címmel.

Paudits Béla márciusban kijelentette, hogy már csak napjai vannak hátra. A színész hosszú ideje küzd különböző betegségekkel, amiken a sorozatos műtétek sem tudtak segíteni. Emellett depresszióban szenved, ami miatt

korábban úgy nyilatkozott, ő már mindennap a halált várja.

Forrás:MTI/Mohai Balázs

Galambos Lajosnak fogva tartásakor is voltak panaszai, de szabadulása után annyira felerősödtek a tünetei, hogy kénytelenek voltak mentőt hívni, és májusban szívkatéteres műtéten esett át. „Hogy mi okozta a szervi bajt, azt nem tudom, de emberileg semmi más nem lehet, mint hogy az elmúlt közel egy évben teljesen tönkretettek.

Szorongásaim vannak, alvászavarokkal küzdök,

és mindennap 6 órakor felébredek” – mondta akkor Lajcsi.

Nemrég Gálvölgyi Jánost is kórházba kellett szállítani, mert rosszul lett, és le kellett mondani a Kultkikötőben tervezett előadását. „János beteg lett, le sem kellett mennünk a Balatonra.

Rendetlenkedett a vérnyomása, volt már egyszer ilyen.”

Fotó: Bielik István - Origo

„Kórházba került, úgy tudom, kivizsgálják. Őrült hőség volt szombaton, ez megviseli az embert. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jobban lesz” - nyilatkozta a történtek után Benedek Miklós. A színházimádó közönségnek azonban nem kell sokáig nélkülöznie kedvencét, mert a színész hamarosan visszatér a színpadra.

Hatalmas szívük van a magyar sztároknak – Le a kalappal!http://www.life.hu/sztarok/20160720-jotekonykodo-sztarok-sebestyen-balazs-sarka-kata-rubint-reka-schobert-norbi-vajna-timi-peter-sramek.htmlSchobert Norbi, Rubint Réka, Sarka Kata, Vajna Timi, Sebestyén Balázs – csak pár azok közül, akik bármikor beteg gyermekek ágya mellé ülnek mesélni, vagy ha kell, azonnal pénzzel segítenek. TV + SztárokOrigoPazar nyaralás a sztárok módija – romantika és luxushotel, erre szavaznak celebjeinkhttp://www.life.hu/sztarok/20160719-a-magyar-sztarok-pazar-tengerpartokon-nyaralnak-rubint-reka-erdelyi-monika-dukai-regina-kiszel-tunde.htmlDebreczeni Zita, Hargitai Bea, Kiszel Tünde, Dukai Regina és Schobert Norbiék is szemkápráztató helyen pihenik ki az éves fáradalmakat. TV + SztárokOrigoHoppá! Andy Vajna felsőtestet villantotthttp://www.life.hu/sztarok/20160719-andy-vajna-producer-felsotestet-villantott-amikor-felesege-vajan-timi-szelfizett-a-spanyol.htmlA producerről felesége, Vajna Timi lőtt egy napozós pihengetős fotót, amelyen kissé alulöltözött Andy. TV + SztárokOrigoHatalmas boldogság: teljesült Liptai Claudia régi álma http://www.life.hu/sztarok/20160722-liptai-claudia-szarnyal-a-boldogsagtol-teljesult-egy-regi-alma-megszolalt-a-kismama.htmlA műsorvezető szinte szárnyal a boldogságtól, hiszen egy olyan dolog vált valóra, mely már régóta a tervei között szerepelt. TV + SztárokOrigoPihenőre megy Tatár Csilla, már keresik az utódját!http://www.life.hu/sztarok/20160722-tatar-csilla-osztol-nem-fogja-vezetni-a-magyarorszag-szeretlek-cimu-musort.htmlKeresik Tatár Csilla utódját, maga a műsorvezető is részt vett a válogatón, és még a kisfia is ott volt. Ősztől pihenésre készül Csilla, ezért nem ő fogja vezeti a Magyarország, szeretlek! című műsort. TV + SztárokOrigoEz a nő állhatott volna Angelina Jolie és Brad Pitt szerelmének útjába?http://www.life.hu/sztarok/20160721-hihetetlen-de-ez-a-no-akadalyozhatta-volna-meg-angelina-es-brad-szerelmet.htmlVajon mi lett volna, ha Angelina Joliet és Brad Pittet nem hozza össze a sors a Mr. és Mrs. Smith forgatásán? Ha Angie szerepét egy másik nő kapja meg? Egyáltalán, kik voltak az esélyesek az ügynőknő szerepére? Olvass tovább, és megtudod! TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.