Pierce Brosnan és Helen Mirren nyugdíjasként erednek egy gyilkos nyomába: ilyen lett A csütörtöki nyomozóklub

Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című regénye a megjelenése után rögtön világsiker lett: 15 millió példányban fogyott, 46 nyelvre lefordították, és Nagy-Britanniában az év legkelendőbb könyvének számított. Nem meglepő tehát, hogy a Netflix lecsapott az adaptációs jogokra, sőt, az Amblin Entertainmenttel együttműködve egy egész filmfranchise alapját látja benne. 

Steven Spielberg vásárolta meg A csütörtöki nyomozóklub jogait

A rendezői székbe Chris Columbus ült, aki a Harry Potter első részeitől a Reszkessetek, betörők!-ig számos közönségkedvencet vitt vászonra. Az alapanyag – egy luxus színvonalú nyugdíjasotthon lakóiból verbuválódott amatőr nyomozócsapat, akik egy valódi gyilkossági ügy kellős közepébe csöppennek – bőséges lehetőséget kínál a humor, a bűnügyi rejtvény és az érzelmes pillanatok keverésére.

Már a trailer nyíltan pozicionálja a filmet mint „kényelmes, otthon nézős”, ún. cozy mystery krimit. 

A rendező egyértelműen a „nagy öregek” jelenlétére épít

Így hát nem csoda, hogy a film legfőbb vonzereje – és egyben erőssége – a karizmatikus szereposztás. Az elismert színészek hozzák is, amit kell: Helen Mirren a karaktere titokzatosságát, Pierce Brosnan a lazaságát, Ben Kingsley a precizitását, Celia Imrie a kedves közvetlenségét.

Mirren a titokzatos múltú Elizabeth-ként vezeti a nyomozóklubot, nyugdíjas szakszervezeti vezető Ronként Brosnan harsány humort csempész a történetbe, Kingsley pszichológusi érzékenységgel formálja meg Ibrahimet. A mellékszerepekben is igazi nagyágyúk tűnnek fel: Naomi Ackie éles eszű nyomozónőként, Daniel Mays a kétbalkezes kollégájaként, David Tennant pedig szinte élvezettel lubickol a gonoszkodó ingatlanfejlesztő szerepében. 

Az operatőr a humoros, az érzelmes és a vészjósló jeleneteket szépen aláhúzza az idilli, napsütötte képekkel, illetve a sötétebb tónusokkal. Ettől is lesz A csütörtöki nyomozóklub egyszerre életigenlő és misztikus.

Az adaptáció azonban nem mentes a gyengeségektől. A karakterek olykor túlzottan „rajzfilmszerűre” sikerednek, tobzódunk a túlmagyarázott vagy klisészerű fordulatokban, erőltetett poénokban és a didaktikus zenei aláfestésben (amikor a szereplők valami vicceset mondanak, vagy amikor vészjóslóan maguk elé révednek). 

Emiatt a történet befejezése is kissé tanmeseszerűnek hat, fekete-fehér erkölcsi üzenettel, ahelyett hogy megmaradna az árnyaltabb lezárásnál.

A képi világ ezzel együtt roppant szerethető

A festői vidéki luxusszínvonalú nyugdíjasotthon, a gondosan komponált kert- és belső terek (lámákkal!), a derűs színek mind azt sugallják, hogy az öregkor egyáltalán nem egyenlő a bezártsággal vagy a szomorúsággal. Ugyanakkor a temető közelsége, a homályos folyosók és a történetbe beszivárgó komorabb képek finoman emlékeztetnek arra, hogy a klub tagjai maguk is közel járnak az élet végéhez – mégis élni, nyomozni, nevetni akarnak. 

Gondosan megtervezett jelmezvilág 

A jelmezek sokat elárulnak a szereplők közötti dinamikáról: Helen Mirren karaktere, Elizabeth például klasszikus, visszafogott eleganciát képvisel. Világos ing, blézer, medál – ruházata a fegyelmezettség, az intelligencia és a titokzatosság érzetét kelti. 

Erős kontrasztban áll vele Pierce Brosnan (Ron) farmerdzsekis lezsersége, Ben Kingsley (Ibrahim) öltöny – mellény – csokornyakkendő szettje olyan ember benyomását kelti, aki szereti a szabályokat, racionális, kissé merev, de rendkívül alapos. Akár egy pszichiáter. A pasztellárnyalatok, virágminták, az elegáns kötött holmik és drága ékszerek, a teás asztal és a sütemény mind olyan elemek, amelyek egyszerre utalnak az angol vidéki élet idilljére és harmonikusan illeszkednek a film „kényelmes krimi” atmoszférájához.

Értékelés: 10/6