"A daganatos betegséget megelőzni nem lehet, de kicselezni igen" - Élet és halál kérdéseiről beszélgettünk Sári Edinával, a Nézőpontváltó Egyesület elnökével

- A Nézőpontváltó Egyesület elnökeként szíveden viseled a nők és a női betegségek témakörét, hangsúlyt fektetve a megelőzés fontosságára. Honnan jött az egyesület ötlete, netán személyes érintettség is közrejátszott benne? Hogyan jellemeznéd a munkásságotok legfőbb célját?

S.E : 2008-ban kiderült édesanyámról, hogy vastagbélrák betegségben szenved. Segíteni akartam, így egy gyógyulást támogató szervezetet kerestem, majd meg is találtam, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány formájában. Itt kezdtem az önkéntes munkámat, szórólapoztam, tömegrendezvényeken embereket kísértem, és így tovább. Anyukám ugyan nem élt a lehetőséggel, de én ottragadtam, majd ugyanitt kommunikációs vezető lettem.

Sok mindenbe beleláttam, és aztán tizenhárman összefogtunk és 2016-ban megalapítottuk a Nézőpontváltó Egyesületet. A célunk alapvetően az egészség megőrzése, azaz a betegség megelőzése. Ennek a módját a mentális rekreációban látjuk, avagy kikapcsolódással kötjük össze a prevenciót. Miután némi színházi vénával rendelkezem, dramaturgiás múlttal és jelennel, azt gondoltam, hogy ez a rekreáció a színházakra mutasson.

Így jött létre a Rákellenes színházi staféta projektünk. Nagyon örültünk, mert felhívásunkra pár nap alatt hetven színház válaszolt, a kétfős előadócsoporttól a mainstream színházakig. Kern András fővédnökségével, 2016 áprilisában a Pesti Magyar Színházban Zalán János vezetésével megalakult az egyesületünk.

- Nagy színházrajongó vagy, de már színházi íróként is bemutatkoztál. Nemrég volt egy felolvasószínházi est szintén a rákmegelőzés kapcsán, Barkochba címmel, amit hangos visszhang kísért. Ezeken az előadásokon a témában érintettek jelennek meg leginkább? Mi a rendezvény üzenete?

S. E: Egyesületünk, „Nézőpontváltó" esteket szervez általában október és november
hónapokban a betegség megtelőzésére fókuszálva. Nagyon fontos, hogy minél több embernek felhívjuk a figyelmét ezekkel az előadásokkal kicsit másképpen.
Ugye míg az október a mellrákellenes kampányoké, a november, a Movember a férfiak prosztatarák megelőzési hónapja. Itt megjegyzem, hogy a férfiakat a tüdő- és a garatrák is rendkívül súlyosan érinti. Ezekben a hónapokban, mind a hetven színházban levendulaszínű szalagot kötnek, és az igazgató az esti előadások előtt pár percben közvetíti a nézők felé a szűrések fontosságát, mind a nőkre, mind a férfiakra vonatkozóan.

A megelőzés és a gyógyulás érdekében sok kiadványt adunk ki, itt említeném meg a Pauza trilógiát, vagy az Életrevaló című könyvet is, amely Simó Vivien petefészekrák betegségének és az abból való kigyógyulásának története. Hogyan érkezett Vivi a képbe? 2013-ban, édesanyám halála után gyakran látogattam aput, hogy segítsek neki mosni, főzni; az egyik ilyen tavaszi napon együtt néztük a Ridikült a Duna Televízióban, amikor három hölgy beszélgetésére lettem figyelmes.

A téma a daganatos megbetegedésekről szólt, és egyikük, egy fiatal, fekete hajú lány szépen és szerényen elmesélte a történetét, hogy a petefészekrákból felgyógyulva, petesejt-donációval egy kisfiút is sikerült világra hoznia. Bizonyára többen emlékeztek a főszereplő Vivienre, Rippel Ferenc artista volt feleségére. Annyira felkeltette az érdeklődésemet a szépségkirálynő - édesanya története, hogy aztán egy nyáron át ismerkedve életével, közösen létrehoztuk az „Életrevaló" regényt.

Halkan megsúgom : - a könyv már nem kapható kereskedelmi forgalomban, így a maradék pár darabhoz csak az egyesületünkön belül lehet hozzájutni, és kizárólag frissen diagnosztizált nőgyógyászati rákban szenvedőknek, azaz érintetteknek adjuk ajándékba.

Orvos-beteg kommunikációs kampányunk égisze alatt tartottuk meg a nagy sikerű Barkochba felolvasószínházi estet is nemrég a 6színben, ahol a pandémia ellenére is szép számmal eljöttek. Ilyenkor az előadást követően interaktív feldolgozó beszélgetés folyik egy pszichoonkológus és a nézők között. Érdekes és jó kérdés, hogy az érintettek jönnek e el, hiszen mi eddig zárt betegcsoportok, vagy orvosok előtt „Barkochbáztunk". A drámának alapvetően három célcsoportja van, az érintettek, azaz a daganatos betegségekben lévők, az orvosok és ápolók.

Ilyenkor az előadást követően interaktív feldolgozó beszélgetés folyik egy pszichoonkológus, illetve a nézők között. Érdekes és jó kérdés, hogy az érintettek jönnek- e el, hiszen mi eddig zárt betegcsoportok, vagy orvosok előtt „Barkochbáztunk." A drámának alapvetően három célcsoportja van: az érintettek, azaz a daganatos betegségekben szenvedők, az orvosok és ápolók.

Az ápolókat itt külön kiemelném, hiszen az ő bevonásukat a Magyar Hospice – Palliatív Egyesület kérte, mert az orvos-beteg kommunikációt az ápolókkal folytatott kommunikáció erősíti. Most másodszorra tettük csak nyilvánosság előtt is látogathatóvá az estet. Ennek okán a legutóbbi előadásunk vegyes nézettségnek örvendett.

- Jómagad is rendszeresen teszel az egészségedért, mind a mozgás, mind az étrendválasztás terén, és mentálisan is igyekszel rendben lenni. Szerinted kódolva van a betegség, illetve van a sorsunk, ami elvileg meg van írva, már ha hiszünk benne? De ott vagyunk mi, akik tehetünk magunkért, megelőzhetjük a bajt. Szerinted?

S.E: Egyvalamit szögezzünk le! Daganatos betegséget megelőzni nem lehet. Pont. És itt lehet vitatkozgatni, a genetikára meg az életmódra hivatkozni, de egy szakértő-kolléganő mondta egyszer, hogy megelőzni ugyan nem, de kicselezni, azt lehet. És itt lép be a képbe a fizikai-lelki-szellemi prevenció, amely az étkezéstől kezdve a rendszeres mozgáson át, a szellemi frissesség megőrzésén keresztül és saját magunk stresszmentesítéséig sorolható.

Ez utóbbi talán a legfontosabb, mert a stressz alattomos dolog. Ezért mondjuk mi, hogy járj színházba, koncertekre, hogy legalább egy kicsit ki tudj kapcsolódni. Gondoljunk csak bele a harmincas évekbeli cselédlányok életébe: amikor kimenőjük volt vasárnaponként, hová is mentek leereszteni, és feltöltődni?

Kiruccantak a ligetbe, ahol találkoztak a bakájukkal, ittak egy pikoló világost, majd elnyalogattak- elszopogattak sok mindent, köztük talán egy rózsaszín vattacukrot is, elrágcsáltak egy perecet, volt egy kis szerelem, és a lány jókedvűen tért haza, kipihenve az egyhetes fáradalmait.
A mai viszonyokra átírva: Tiszta víz, tiszta étel, tiszta gondolatok. Úgyhogy ennyi, amit tehetünk magunkért.

Írásaidban humorral fűszerezve írod le a hajnali futásaid közben ért élményeidet, nyíltan és őszintén mutatod be a nyóckert, ahol élsz. Mindig is futottál, vagy egyszer csak elfutottál a közértig, mint Forrest, és így tovább?

S. E: Á, dehogy, tizenöt évvel ezelőttig napi két doboz cigarettát szívtam és ide a harmadikra is alig tudtam felkúszni. Egyszer csak megszűnt a cég, ahol dolgoztam, így 44 évesen ott álltam munka nélkül, és szinte esélyem sem volt elhelyezkedni. Az első munkanélküli napomon egy melegítőféleségbe bújva lemerészkedtem, hogy én majd futok, de nagyon hamar kidőltem, hónapok teltek el, mire az Orczy park teljes körét végigfutottam.

Igazán el kellett hinnem, hogy én képes vagyok bármire, akár futni is. Azóta viszont, ahogy mondod, Forrest Gumpként elfutok bárhová, és bármikor. Rengeteg élmény ért a már eddig is a hajnali órákban, utaztam kukásautón, sokszor megkínáltak a sajnálkozó pékek, és több ízben meg akartak menteni, mert azt hitték, valaki elől menekülök.

Rendkívül érdekes emberekkel ismerkedtem meg az évek során, és új ingerek, élmények értek a mozgásnak köszönhetően, amelyekről szívesen írok szösszeneteimben. Szeretek itt lakni a nyóckerben, igazi lokálpatrióta vagyok, ehhez a házhoz is szép emlékek kötnek; és köszönöm ,jól érzem így magam. Sokat utazom, nem vagyok egy helyben ülős típus, amikor írok, persze az kivétel, de az igazi élet odakint vár az ajtón túl...